5. Fejezet: Mérges. De miért?

V szemszögéből:

Szinte az összes szobát végig jártuk. Fenébe már! Már csak egy maradt. Ha ott sincs akkor nem tudom mit csinálok... Átvertem és nem fogadtam meg az ígéretem... Megígértem neki, hogy vigyázok rá, de most azt se tudom hol van. Az utolsó szobába nyitottam be. Sötétség vágott arcon. Az ablak résnyire nyitva volt. A függöny meg-meg mozdult és a szél ami utat nyert a szobába egész hűvöset csinált. Beljebb léptem és megláttam, hogy valaki fekszik az ágyon. Megkerültem az ágyat és az arcára néztem. MinJung... Nem volt rajta póló csak a melltartó, de csak a csupasz vállát láttam. Körbe néztem a szobába, de csak a pólóját láttam meg az ággyal szemben lévő fa széken.

Nem csinált vele semmit? Szerencse... Az arcára tettem a kezem és kihúztam az eltévedt hajszálakat az aranyos pofijáról. Annyira... Nem szabadna eldobnom egy ilyen pillanatot, de akkor egy egész életet dobnék el, ha most kihasználnám, hogy nincs magánál. Levettem az arcáról a kezem, majd végig simítottam a meztelen vállán. Nem szabad! Elvettem a kezem róla és a pólójáért nyúltam. Vissza léptem hozzá és fel ültettem. Belebújtattam a pólójába, majd kitakartam. A térde alá nyúltam az egyik kezemmel a másikkal pedig a hátához. Az ölembe vettem és a feje a mellkasom felé billent.
- Örülök, hogy jól vagy... - motyogtam és elindultam kifelé.
Végig mentem a folyosón és már ott voltak a többiek. Oda értem hozzájuk és aggódva néztek MinJungra.
- Nem csinált vele semmit. - sóhajtottam.
- Tudod mire ment ki ez az egész. Ugye? - nézett rám komolyan NamJoon.
- Kíváncsiak voltak rá mennyire ragaszkodok hozzá... - akaratom ellenére MinJung pólójába markoltam.
- Csak nem akarnak bosszút állni Vn úgy, hogy megölik MinJungot. - rázta meg a fejét Jin.
- Reméljük... MinJung semmiről nem tehet... - sóhajtott Monster. - Haza akarod így vinni?
- Dehogy. A végén azt hinné a bátya, hogy én voltam. Magunkhoz viszem és, majd írok a telefonjáról egy SMS-st a tesójának MinJung nevében, hogy barátnőjénél van. - néztem MinJung arcára.
- Feljöttök hozzánk? - kérdezte Suga és a három fiúra nézett.
- Ahha. - mosolygott Jimin. - Felhívom anyát, hogy nem biztos, hogy haza megyünk.
- Az én apám biztos nincs otthon. Szóval, nem bánja, ha nem megyek haza. - vont vállat Hopi. - Segítsek? -fordult felém.
- Elbírom. Nem nehéz. - indultam el.
Úton hazáig a fiúk megbeszélték, hogy melyik csajt csinálták fel a vécében. Csodálkozok, hogy nem nemi betegek... Mondjuk... Én ugyan ezt szoktam csinálni. De most itt volt MinJung és nem akartam, hogy mással lásson. Annyira aranyos volt amikor megfogta a kezem és hozzám bújt. Lassan haza értünk. Azonnal a szobámba vittem és az ágyamba fektettem. Levettem a cipőjét, kivettem a zsebéből a telefonját és betakartam. Leguggoltam hozzá és megpusziltam a feje búbját. Kifelé menet lekapcsoltam a lámpát. Bezártam az ajtót és a telefonjára néztem. Minek neki iPhone? A fiúlik a nappaliban ültek. Oda mentem hozzájuk és felnyitottam a telefonját.
- Küldesz neki SMS-t akkor? - kérdezte JungKook.
- Ja. - léptem be az üzenetekbe.
- Nézd meg miket szoktak beszélni és próbálj meg úgy írni neki egy üzenetet. - hívta fel a figyelmem Jin.
- Nem most csinálok ilyet először. - néztem rá.
Nagyon sok lánynak a telefonjáról küldtem már üzenetet szülőknek, testvéreknek, barátoknak, vagy éppen az illető pasijának. Be kell ismernem, hogy nem szeretem, ha valaki kihasznál és átver és azt még jobban utálom, ha valaki olyat vernek át aki szereti őket. A csajok akik velem voltak és kiderült, hogy van pasijuk írtam a srácnak egy szakító üzenetet. Ha velem lefeküdt akkor más fiúval is lefog a pasija mellett. Jobb a szegény srácoknak, ha kiderül mi a helyzet. Nem vagyok köcsög. Inkább nagylelkűnek hívnám magam.
Megkerestem a bátyát. Nehéz volt. Nagyon sok emberrel beszélget. Amint meg volt küldtem neki egy SMS-t, hogy nem akar haza menni ezért barátnőjénél alszik. Vissza zártam a telefont és az asztalra tettem. Megnyaltam a szám és sóhajtottam egyet.
- Ha nem vagyunk ott megteszed? - kérdezte Jimin.
- Miért tenném? Nem vagyok olyan. - vontam vállat. - Megágyazok magunknak itt. - álltam fel.
- Segítek. - pattant fel a kölyök.

MiNi szemszögéből:

Lassan nyitottam ki a szemem. Hol vagyok? Lerúgtam a takarót és körbenéztem. Csend van... Magamra néztem. Minden ruhám rajtam volt kivéve a cipőm. Lelógattam a lábam az ágyról és a fejemre tettem a kezem. Kicsit fáj, de nem vészes. Vissza vettem a cipőm és a telefonomért nyúltam. Ne már! Már megint elveszettem? Lassan fel álltam és megint körbenéztem a szobában. Itt lakik valaki. Egy iskola táska a szekrénynek támasztva és fiú ruhák. Az ajtóhoz mentem és lassan kinyitottam. Kiléptem rajta és bezártam. Beszélgetésre lettem figyelmes. Elindultam a folyosón és jobb oldalról még hangosabban hallottam a pár beszédet. A falnak húzódtam és hallgatózni kezdtem.
- Tényleg nem ért hozzá? - azonnal fel ismertem a nem túl mély fiú hangot. JungKook.
- Csak a pólóját vette le... - válaszolt neki V. - De amennyire ismerem MinKit biztos megtapogatta a mellét.
Rólam beszélnek. MinKi... Letapogatott?! Csak letapogatott?! Ugye nem vette le a szüzességem?! Egyre hevesebben vert a szívem és a lélegzett vételem is fel gyorsult.
- És te láttad a mellét? - kérdezte tőle Jimin.
- Persze. Nehéz volt rá feladni a pólóját.
A mellemhez kaptam a kezem. V látta a mellem! Kipirult az arcom és vissza fel kezdtem hátrálni a szobához ahonnan kijöttem. Sajnos neki ütköztem egy kis szekrénynek amin több volt a pór mint a festék. Nagy hanggal eldőlt és másodpercek múlva már ott is voltak a fiúk. Csak néztem rájuk. Remegett a kezem és égett az arcom.
- Jól vagy? - kérdezte TaeHyung.
- N-Ne nézz rám! - ismét a mellem elé emeltem a kezem. Becsuktam a szemem és ismét hátrálni kezdtem.
- MinJung minden rendben? - szólalt meg Jin.
- E-Engedjetek haza! - ordítottam el magam. - Nem akarok veletek soha többet találkozni!
- M-Miért?! - lépett közelebb hozzám V és megfogta a vállam.
- Hagyj békén! - nyitottam ki a szemem és útnak indultak a könnyeim.
- MinJung! - ölelt magához. - Nyugodj meg!
- ENGEDJ EL! - kezdtem a legmagasabb hangon ordítani.
Elengedett. Elrohantam mellette és kirohantam a lakásból. Azt se tudom hol vagyok. Csak rohantam az utcákon és közben sírtam. Elakarok menni ebből a suliból! Az osztály teremben, vagy az ebédlőben tapogatnak és nyalogatnak. Ha elmegyek bulizni valaki az iskolából bedrogoz és leöltöztet! Nem akarok olyannal lefeküdni akit nem szeretek! Nem akarok meghalni túl adagolásban! Otthon akarok lenni GDvel és a macskámmal! Életemben most először félek! Rettegek!

~~~

Az egész napot a szobámban töltöttem egy doboz fájdalom csillapítóval. Amint haza értem, nagyon fájni kezdett a fejem. Csak annyit tudnak a fiúk, hogy Vtől az egyik barátnőmhöz mentem és kicsit bepiáltunk. Nem akarom neki elmondani, hogy hol voltam és mi történ. Fura módon ő úgy fogadott, hogy barátnőmnél vagyok ezért én ezt helyeseltem. Nem is küldtem neki SMS-t. Lehet, hogy a fiúk voltak? Király mert most nincs mobilom...

V szemszögéből:

- Miért is most beszéltük meg ezt az egészet?! - állítottam fel a kis polcot.
- Le kellene szállnod róla... - szólalt meg Jin. - A te hibádból a végén baja esik...
- Örülnék, ha nem mondanád meg, hogy mit csináljak! Nem kérek senki kibaszott véleményéből! - néztem rájuk. - Jó... Lehet igazatok van... Egy ideig nem fogok beszélni MinJunggal, de... de ti se beszéljetek vele!
- Nem is szoktunk vele beszélni! - vonta össze a szemöldögét Jimin. - Ha talán pár szót váltottunk.
- De Jin beszélt vele... - néztem a legidősebb tagra. - Láttam, hogy a szekrénynek nyomtad! Nem tudom mit beszéltél vele, de te se szólj hozzá!
- Mit csináltál vele? - nézett rám Monster. - Rá nyomultál?!
- Dehogy! - legyintett a levegőbe. - Beszéltem vele! A kettő nem ugyan az!
- Elég volt az is, hogy Jimin arcon puszilta... - indultam a szobámba.
- Én csak segítettem neki! - szólt utánam Jimin. - Ne már TaeHyung! - lépett utánam és megfogta a kezem. - Ne csináld már ezt!
- Épp most lépett le a barátnőm!
- Soha nem volt a barátnőd!!! - ordított JungKook. - Elegem van, hogy óvodásokkal vagyok körül véve! - rohant volna ki az ajtón, ha valaki telefonja nem kezd el csörögni.
Kimentünk a nappaliba és láttuk, hogy MinJung telefonja az. oda léptem és megnéztem ki az.
- Sunny... - olvastam el a nevet amit kiírt. - Felvegyem?
- Szerintem ne. - rázta meg a fejét Jin. - Csak még mérgesebb lenne.
- Shii! - vettem fel a telefont. - Igen?
- Oh... Rossz számot hívhattam? 
- Gondolom MinJungot keresed. - ültem le a kanapéra és a többiek pislogás nélkül figyeltek engem. - Pontosan ki is vagy?
- Hol van MinJung!? Mit csináltál vele te állat!?! - ordított a telefonba.
- Nyugodjál már le! - szóltam vissza. - A suliban hagyta a telefonját és haza hoztam! Istenem... Előítéletes hülye liba... - tettem le a telefont.
- Ezt azért nem kellett volna. - ült le mellém JungKook.
- Ha ennyit beszélsz mostanában akkor megengedem, hogy oda add MinJungnak a telefonját. Vagy Yurának. Nekem teljesen mindegy. - adtam a kezébe.
- De ne már! - nézett a telefonra. - MinJung elfog kerülni. Yurával meg nem a akarok beszélni!
- Miért? - támaszkodott a vállára Jimin. - Bejön a kis csaj? - kezdett nevetni.
- Dehogy jön! A nővére sokkal inkább! De ő... Kicsit sem... - kezdte veszett módon rázni a fejét.
- Szerintem semmi baj sincs vele. - vont vállat Jin. - Bár nem olyan aranyos az arca mint MinJungnak és a hangja is más. Sokkal több bátorság jutott neki, de jó csaj.
- Miért mindig a lányok jönnek szóba? - kérdezte Rap Monster. - Nem beszélhetnénk valami komolyabbról?
- Mint például? - néztünk rá.
- Arról, hogy hogyan segítsünk MinJungnak...